Modelltörténet
1968-ban alig több mint egy tucat ON
360 jelű terepjárót gyártottak a Suzukinál. Ezt a típust egy 360 köbcentis,
kétütemű, kéthengeres, léghűtéses, 25 lóerős motor hajtotta.
1970-ben Jimny 360 néven, illetve LJ 10
jelzéssel, az előzővel azonos motorral és erőátvitellel jelentkezett a gyár.
1973-ban már piacon volt az LJ 20 – as, majd két évvel később az LJ 50 – es
terepjáró. 1977-től módosítottak a méreten és hosszabb lett a karosszéria
(LBW), majd napvilágot látott a Gipsy modell, amelynek gyártósorát később az
indiai Maruti gyár örökölte meg.
1979-ben kapott még egy hengert a motor
és hozzá az LJ 80 nevet, amellyel rövidesen bemutatkozott az európai piacon is
a japán gyár! 1981-ben megjelent a 970 köbcentis, 45 lóerős SJ 410 – es modell.
1983-ban csinál a gyár egy kis
tologatást, azaz megszüntették az európai piacon az avultnak vélt LJ dobozt és
annak háromhengeres (539 köbcentis) motorját, mind a 28 lóerejével, beültették
az SJ 30-ba. Természetesen újítottak is, összeállt a négyhengeres erőforrás,
amelynek maximális teljesítménye 52 lóerő volt és megszületett az SJ 410 – es
modell.
Európai piacon még nem, de a
szigetországban, 1984-ben emelt, zárt tetővel bővült a kis terepjárók palettája
és ekkor mutatkozott be az 1.3 – as, 64 lóerős motor.
1986-ban elkészült a négyhengeres 1.3 –
as, katalizátoros és a háromhengeres 543 köbcentis, turbófeltöltős erőforrás
is. Ezzel egyidőben az „ezres” SJ 410 –et felváltja az SJ 413 –as modell
kisebb-nagyobb változtatásokkal (pl. első futómű tárcsaféket kap).
1988-ban a homlokfal klasszikus
függőleges hűtőrácsa vízszintesre módosul és néhány további korszerűsítés után
(pl. hátsó futómű rögzítőfékrendszerének
változtatása, stb.) a modell felveszi a Samurai nevet. 1990-től az 1.3 –
as motort központi befecskendezővel építik, amely 69 lőerőt teljesít.
(Csak zárójelben: az európai piacról
teljesen eltűnik a háromhengeres változat, de az őshazában a kedvező
adóviszonyok miatt virágzik, annak turbós, 55 lóerős motor gyártása és
forgalmazása !)
1998-ban újra éled a Jimny név és
elindul az európai trendnek megfelelő Suzuki terepjáró gyártása, de a Samurai
kisebb ráncfelvarrásokkal, módosításokkal a mai napig megrendelhető, de már
Spanyolországból.
A Vitara sztori az 1980-as évek második felétől íródik. A közeljövőben onnan folytatjuk.